AZ EGÉRRŐL

egérirtás egér írtásAz egér az egyik legnagyobb számban előforduló emlős állat a földön. Az ember közelében él, 8-10 cm hosszú, szürkés-barnás-sárgás-fekete, farka olyan hosszú, mint a teste.

Az egerek rendkívül szaporák, évente 5-6 alkalommal kölykeznek, ilyenkor átlag 6 utódot hoznak világra. Kb. 2-4 év évig élnek, de gyakran korábban elpusztulnak.

Lakott területen kívül a gabonatáblákon, bozótosokban él.
A házon belül leginkább a fal mellett készített lyukakban, zsákok, ruhák között telepednek meg. A szabadban egyszerű fészket készítenek, amit kazlakban, szénaboglyában is kialakíthatnak. Általában kis területen él, melyet csak akkor hagy el, ha rákényszerül. A nyugalmat szereti, ezért gyakori zaklatás, bolygatás esetén inkább más lakóhelyet keres.

Az egerek ősszel lakóépületekbe és padlásokra húzódnak. Szürkületkor és az éjszaka első felében a legaktívabbak, napközben legtöbbször búvóhelyükön rejtőznek. Családi közösségekben élnek. Nagyon óvatosak, a hagyományos csapdákkal nem könnyű elkapni őket, ellenben a kiváncsiságuk gyakran a vesztüket okozhatják. Egyik legfőbb ellenségük a macska.
Állandóan sötét helyen élnek. KIváló a hallásuk, de rosszul, homályosan látnak, elsősorban a mozgást érzékelik.
Gyorsak, fürgék, jól másznak és jól alkalmazkodnak akár a nagy hideghez is.

Betegségeket terjeszthetnek, ezek közül a legfontosabb a fertőző agyhártyagyulladás és a salmonellosis.

Az egér alkalomszerűen táplálkozik. Elsősorban az olajos magvakat, gabonát, rovarokat kedveli, de mint mindenevő az emberi élelmiszereket is előszeretettel fogyasztja.
Napi táplálékszükséglete 5-10 gramm, folyadékigénye csekély.

Az egér mindent (papírt, bőrt, csomagolóanyagot stb.) összerág.

Az egerek széklete fontos információt ad a táplálkozására, korára és mozgási körzetére vonatkozóan. Mennyiségéből elszaporodása mértéke is megbecsülhető. Vizeletének szaga feltűnő, ami e rágcsáló jelenlétére utal.

Ha falon kívül tartózkodnak, akkor a cincogásuk és mászkálásuk zöreje éjszaka jellegzetes és különösen messze hallható fogkoptató rágásuk.

Forrás: wikipédia, OEK

Az egér irtása

Először feltérképezzük hol rejtőzködhetnek a hívatlan rágcsálók. Megkérdezzük a háziakat mit láttak, hallottak az egerekkel kapcsolatban. Felkutatjuk az egerek lehetséges tartózkodási helyeit, megkeressük a nyomaikat. Ezután következik a csapdák kirakása.

Méreggel feltöltött etetőládákat helyezünk ki. EU szabványoknak megfelelő, a véletlen mérgezést kizáró technológiát alkalmazunk. Amennyiben HACCP előírás miatt méreg használata nem lehetséges, élvebefogót teszünk ki
A szükséges mennyiséget helyszíni felmérés alapján állapítjuk meg.
A garanciaidőn belül felülvizsgálatot végeznek munkatársaink és szükség szerint pótólják a csalétket.

Rágcsálóirtás megrendelés esetén kétféle megállapodás lehetséges:

1. Éves megbízás, amely időtartamra folyamatos garanciát vállalunk.
2. Eseti megbízás. (Változó, egyedi garanciaidő)

Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye, Pásztó, Szécsény, RétságEger, Bélapátfalva, Füzesabony, Gyöngyös, Gyöngyöspata, Hatvan, Heves, Lőrinci, Kisköre, Pétervására, Verpelét

egérirtás

egér irtás

egér irtó

egérírtás

egér ellen
egér irtás házilag
egerek ellen
egeret hogy lehet?
egérirtás Salgótarján, egérirtás Budapest, egérirtás Eger

Egérirtás Budapesten: vállalkozások is kereshetnek minket!

Egérirtás Budapesten, vállalkozások számára is, magas színvonalon, megbízható szolgáltatás keretein belül, cselekedjen mihamarabb!

Az egerek nem csupán magáningatlanokba fészkelhetik be magukat, hanem irodákba is. Ez még kellemetlenebb helyzeteket teremthet, ugyanis ilyen környezetben sem a dolgozók, sem pedig az ügyfelek nem érezhetik magukat biztonságban. Az egerek megjelenése miatt fennállhat a kockázata annak is, hogy bizonyos üzleti partnerek végleg eltűnnek, hiszen ezek a körülmények nem igazán festenek pozitív képet az adott vállalkozásról. Mindezek miatt nagyon fontos, hogy az érintett vállalkozók azonnal cselekedjenek, hiszen esetükben minden perc számít. Amennyiben Ön is észlelte a rágcsálók jelenlétét, és a fővárosban lenne szüksége szakszerű segítségre az egérirtáshoz, forduljon hozzánk bizalommal!

Budapesten az egérirtással kapcsolatban hatékony és gyors segítséget tudunk nyújtani a bajba jutott vállalkozások számára is. Közreműködésünkkel rövid időn belül visszaállhat a rend az irodába, így elkerülheti azt, hogy üzleti partnerei, dolgozói átpártoljanak más céghez. Megbízható, minőségi szolgáltatást biztosítunk, garantáljuk, hogy elégedett lesz az egérirtással. A munkálatokat először alapos helyszíni felméréssel kezdjük, azért, hogy a méreggel feltöltött etetőládákat vagy az élvebefogókat pontosan a problémás területekre helyezhessük. Budapesten az egérirtás során alapos munkát végzünk, garanciát is vállalunk. 

Felejtse el a klasszikus egércsapdákat, házi megoldásokat, ne próbálkozzon egyedül, a siker érdekében inkább keressen fel bennünket minél hamarabb az egérirtásért Budapesten, és szabaduljon meg az irodában megtalálható rágcsálóktól! Szolgáltatásunk kedvező áron elérhető, nálunk nem kell mélyen a pénztárcába nyúlni a szakszerű irtásért. Weboldalunkon bővebb információkat is találhat az általunk alkalmazott módszerekről. Ha kérdései lennének, vagy megrendelné a szolgáltatást, keressen bennünket bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol készséggel állunk az érdeklődők rendelkezésére.

Egérirtás Budapesten

Egérirtás Budapesten: ne várja meg az élőlények túlszaporodását!

Az egerek előszeretettel fészkelik be magukat fészerekbe, padlásokra vagy garázsokba, bizonyos háztartásokban pedig az éléskamrát veszik célba. Egyesek, mikor észlelik az élőlények jelenlétét környezetükben, elsőre nem igazán veszik komolyan a problémát. Már csak akkor fordulnak szakemberhez, vagy gondoskodnak maguk az irtásról, mikor túlszaporodtak a rágcsálók a területen. Az egerek nagyon szaporák, akár egész évben képesek új utódokat létrehozni, évente egy egérpárnak 1000 ivadéka is lehet. Ezért fontos már rögtön az elején cselekedni, amikor még csak egy egérrel találkozik az ember, hiszen ekkor biztos lehet arra számítani, hogy pár héten belül jóval több lesz a rágcsálókból. Amennyiben Ön is találkozott a környezetében az élőlényekkel, és szeretné megakadályozni a túlszaporulatot, és a fővárosban él, bízza ránk az egérirtást Budapesten!

Budapesten az egérirtással kapcsolatban megbízható, magas színvonalú szolgáltatást kínálunk a bennünket felkeresők számára. Mivel tisztában vagyunk azzal, hogy az egerek igen gyorsan szaporodnak, mindent megteszünk annak érdekében, hogy rövid időn belül elkezdjük az irtást az adott területen. Budapesten az egérirtást alapos felméréssel kezdjük azért, hogy pontosan megtaláljuk a rágcsálók fészkét, így a probléma gyökerénél kezdődhetnek a munkálatok. Ha szükséges, több helyre is kihelyezünk csapdákat, amik elősegíthetik az irtás sikerességét, hatékonyságát. Egyedül, tapasztalat nélkül nem érdemes felvenni a harcot a rágcsálókkal, ugyanis sok, bolti irtószerrel nem lehet elérni a megfelelő hatást. Budapesten az egérirtáshoz alkalmazott technika több éves tapasztalat, gyakorlat eredménye.

Budapesten kívül az egérirtást Pest megyében is biztosítjuk ügyfeleink számára. Ne várja meg a nagyobb problémákat, bízza ránk mihamarabb ezt a feladatot! Az egérirtást Budapesten és Pest megyében egyaránt kedvező áron biztosítjuk ügyfeleinknek. Ha bővebb információkra lenne szüksége, vagy igénybe venné a szolgáltatást, keressen bennünket bizalommal a megadott elérhetőségeinken!

egérirtás Budapesten

Az egérirtás fontosságáról röviden

Egyesek hajlamosak félvállról venni az egerek megjelenését, ha azok nem az otthonukba, csak a fészerbe vagy garázsba fészkelik be magukat. Egy idő után ugyan megpróbálkoznak valamilyen irtószerrel vagy csapdával, azonban addigra már annyira elszaporodhatnak a rágcsálók a területen, hogy ezek a megoldások teljesen hatástalanok. Mindenképp lépni kell, ha megjelennek a kártevők, hiszen rendkívül rövid idő alatt benépesítik az adott területet, ezzel pedig a szomszédoknak, környéken élőknek is komoly bosszúságot lehet okozni. Ha Ön is tapasztalja az állatok megjelenését környezetében, hívjon bennünket mihamarabb a szakszerű egérirtásért!

Mi az egérirtással kapcsolatban gyors és hatékony segítséget nyújtunk, így megakadályozhatja, hogy kellemetlenségek érjék vagy a környezetében élőkkel konfliktusba keveredjen az állatok miatt. A munkálatok során olyan módszert alkalmazunk, amivel látványos eredményt lehet elérni.

Az állatok óriási károkat okoznak az ingatlanokban, ne hagyja, hogy elszaporodjanak, hanem bízza ránk mihamarabb az egérirtást! A szolgáltatás igénybevételéért keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

egérírtás